Pár napja fekszem le, mint aki jól végezte dolgát, de előtte jó panelproliként még az erkélyről megnézem hogy a kocsi ott van e ahová raktam. (Havannán sose lehet tudni, reggel hová kell érte menni.) Szóval bejövök, ajtó becsuk, beraktam még a Natgeo-t a tévén, és kezdek elszenderedni. Ragad a szemem, érzem, hogy a macska bújik be a lábamhoz a paplan alá. De ilyen agresszívan, mint akinek más tervei vannak a testemmel. Mondom a kva anyját élősködik rajtam megint, kapott inni, enni, simit, húzzon a helyére, ami ott van egyébként a fejemtől nem messzire, egy ilyen piramisvalamiben. Kicsit nyugszik, majd érzem csak csesztet. Nem hiszem el. Rúgok megint, félálomban nyitom a szemem, hát ott fekszik az állat a piramisban. És pontosan olyan hülyén néz rám, ahogy én rá. Olyat ugrottam, hogy majd kettétört az Ikeás ágy. Ennél a pontnál a paplan alól mászott ki egy denevér, kereste az árnyékot, meleget, vért, foggalmam sincs, nem is érdekel, úgy félek tőle, mint Joker.
Én bmg Macskafogón nőttem fel, ott ezek trombitálnak, énekelnek, semmi agresszió. Ez meg akkora, mint a macskám, szőrös, és az életemre tör.
Mire egyáltalán szemmel követni tudtam a levegőben, tett vagy 3 kört a fejem körül, mint valami szenzorbajos scadrakéta. Olyan szinten szrtm össze magam, hogy reflexből feltéptem az ajtót, kirohantam és berántottam magam mögött. De kintről remegő kézzel persze lihegve fogtam a kilincset, mint Shelley Duvall a Ragyogásban, mikor Nicholson be akar jönni baltával...
Pár másodperc, a kezdeti sokk elmúlt. Betámasztottam a kilincset, és elővettem a legvastagabb duplaréteges télikabátomat szekrény mélyéről, mellé kibányásztam egy motoros kesztyűt protektorosat, majd a kapucnit orrközépig behúzva, úszószemüveg, majd egy fejlámpával rögzítettem a réseket. Nem kell, hogy betaláljon, mint valami Hitchkok filmben. Elővettem egy öreg törlőkendőt, ami még a volt nejemé volt, gondoltam csak érzi a szagot, és megnyugszik, hogy vérszívók között van...
Nyitom résnyire az ajtót, macska távolról követ szemmel. Akkor láttam, hogy mint kiváló ragadozó, életem védelmezője, a helység közepén lévő Diegos szőnyeget a nagy ijedtségben ő is jó másfél méterrel odébb kotorta, úgy sprintelt kifelé. Lépek be a helységbe, vérszívó sehol. Az idő közben magamhoz vett partvisnyéllel óvatosan elkezdtem a felderítést. Elkezdtem finoman bökdösni a ruhásszekrényt, de csak mint Shuar harcos a frissen leölt bivalyt a dzsungelben. Fél óra alatt úgy megnött a bátorságom, olyan kupit sikerült varázsolnom, mint ahol billencs Ifával költöztettek. Mondom jól van, ez hosszú lesz. Visszazártam a helységet, csináltam egy kávét a konyhában, és elkezdtem berendezkedni elhúzódó háborúra.
Leültem az ágy szélére, sarkilúd-tollas télikabátban, protektoros kesztyűvel, búvárszemüvegben, tartva a kávét, fejemen fejlámpával, 40 fokban.
Lámpát leoltottam, és beraktam egy Attenborough-t a denevérek életéről a tévén. jó 30 perc telt el, mire előmászott, és elkezdett újra körözni. Ott már résen voltam, rádobtam a rongyot, de lehet a helyzet okozta félelem láttata velem, hogy legalább a fele kilógott alóla. Betuszmákolom, kézbe veszem az alient. Itt kezdett el uralmába hajtani az az alapvetően ZEN nyugalom, ami Buddhaként szólalt meg fejemben, hogy a kis állat nem az életemre tör, nem kell neki a vérem, a húsom, testem energiája, kocsikulcsom, semmi. Ekkor vettem észre, a kezemben tartva, hogy rohadtul igyekszik harapni a rongyon keresztül és nem lesz belőle bjutiful biginning. Ennél a pontnál buddhista nyugalmam a másodperc törtrésze alatt foszlott semmivé, és az Ace Venturában ahogy Shikakaval fut Carrey, no úgy indultam meg az erkély felé, remélve, hogy megállok a korlátig. Az ajtónál az állatot visszaadtam a természetnek. Nem nézett vissza, én se nagyon. Ennyi.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
