Az elhunyt egész életében igazi mókamester volt. A végső búcsúnál sem hazudtolta meg önmagát.

A dublini Shay Bradley-nek négy gyereke és nyolc unokája volt, és hosszas betegség után hunyt el.. Mindig is imádta a tréfákat, és halála előtt is megtervezett egyet, aminek a temetésén kellett életbe lépnie, hogy még egyszer, utoljára megnevettesse szeretteit, vagy legalábbis mosolyt csaljon az arcukra ezekben a szomorú pillanatokban.

A temetésről készült videófelvételek gyorsan elterjedtek a közösségi médiában. A videón a gyászoló rokonság látható, amint összegyűlnek a dublini temetőben, a nyitott sírgödör mellett, amibe Mr. Bradley koporsóját engedték le.

Miközben az összegyűlt hozzátartozók az elhunytat siratják, váratlanul hallani lehet Mr. Bradley hangját a koporsóból, amelyet kopogás is kísér. „Hello. Engedjetek ki innen!” – hallatszik a videón.

A jelenlévőket eleinte sokkolja a tréfa, a felvételen látni lehet a döbbent arcokat, ami nem is csoda, hiszen az lehetett a benyomásuk, hogy Shay a síron túlról szólítja meg őket.

Az emberek azonban hamarosan megértették, hogy a hangfelvétel korábban készült, és egy gondosan előkészített tréfáról van szó. Nevetni kezdtek, miközben Shay hangja így folytatta:

„Sötét van idebent.”

Bradley végül a Hello Again című Neil Diamond dalt kezdte el énekelni.

Bradley lánya azt írta a Facebookon: „Ez volt az apám utolsó kívánsága, mindig is nagy tréfamester volt. Sikerült megnevettetnie minket, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Örökké szeretni foglak, Poppabear.”

Mr. Bradley egyik unokája, Chloe Kiernan pedig ezt írta a Twitteren: „A nagyapám azt akarta, hogy mindenki mosollyal az arcán távozzon a temetéséről, és ezt el is érte, olyan büszke vagyok. Soha nem múlt el nap, hogy ne viccelődött volna, és minden körülmények között mosolygott.”

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!