A következő példák – remélem – bebizonyítják, hogy nemcsak helyesírási szempontok teszik fontossá e témát; hanem az is, hogy jelentést megkülönböztető szerepe van annak, hogy egy szót rövid vagy hosszú mássalhangzóval mondunk vagy írunk. Lássuk csak!
Fen-fenn: Az arató kaszát fen. Fenn a padláson a gabona.
Megy-meggy: Megy a fiú az iskolába, a tízóraija néhány szem meggy.
Len-lenn: Lenn az Alföldön a len is honos növény.
Halott-hallott: Szegény halott már semmit sem hallott.
Eset-esett: Nem nagy eset, barátom a pályán nagyot esett.
Feje-fejje: Ne fájjon a feje, csak fejje a tehenet!
Lap-lapp: Ez a lap megírta: a lapp nép Észak-Finnországban él.
Orom-orrom: Közel már az orom! – szólt a hegymászó. Majd lefagy az orrom! – így a másik.
Hason-hasson: Nem kell feküdnie hason, hogy a gyógyszer jobban hasson.
Szál-száll: Száll a madár, csőrében egy szál szalma.
Végül azokról a szavainkról, amelyek írásában betűkettőzés van, mégsem ejtünk hosszú mássalhangzót; ezért követnek el sokan e szavakban helyesírási hibákat:
Menyasszony – mennyország: mindkét szóban rövid „ny” hangot ejtünk.
Új – ujj: Régi a cipője, újra már nem telik. Ujjra lépett a birkózó, nem a fülre. Mindkét szóban rövid a „j” ejtése.
Ál és az áll: A szobába álmennyezet került, ahová a tulajdonos álruhában lépett be. A szomszéd, ki a kertben állt, amikor ezt meglátta, a csodálkozástól leesett az álla.
És végül: a ventilátornál nem kell betűkettőzés, hiába úgy ejtjk sokan.
